Miért Sales Force Automation (SFA)?

 

miert_SFAKovács Tihamér nem használt értékesítés támogató rendszert (SFA), inkább Excel táblákkal bajlódott, olykor kockás füzetben jegyezte fel csapatának teljesítményét.

Persze ez minden egyes héten óriási plusz feladatot is jelentett a számára, amikor jelentést kellett készítenie a vezetőség számára.

Önmagában nem ez jelentette Tihamér számára a katasztrófa bekövetkeztét, hiszen több éves pályafutása során, már hozzászokott, hogy a vállalat fejlődéséért minden nap keményen meg kell dolgoznia.
A katasztrófa akkor következett be, amikor az értékesítési igazgató, az alábbi néhány sort küldte át neki e-mailen, pénteken délben:

"Tisztelt Kovács Kolléga!

Kérem, a szokásos heti jelentés mellé, küldd meg nekem az alábbi részletes kimutatásokat is a hétfői vezetői értekezletre:
-    Az egyes értékesítők egyéni teljesítménye
-    Aktuális készlet információk, termékekre bontva
-    Az egyes ügyfeleink elmúlt havi-, illetve éves rendelései

A pénzügyes kollégánk megkért, hogy készítsünk egy összesítést az egyes ügyfeleink kintlévőségeiről és a jövő havi várható megrendeléseikről. Kérlek, csapd hozzá ezt is a jelentésedhez!

Köszönöm és jó hétvégét:
Varga Béla
GM"

Kovács Tihamért azóta keresik kollégái, barátai, hozzátartozói...
Kíváncsi rá, mi történt Tihamérral? Kattintson ide >>

Szeretné elkerülni Tihamér sorsát? Tudjon meg többet a megoldásról ide kattintva >>

 

.: 1 :.

bongeszo

Böngészőből

A MultiRep értékesítés támogatási rendszer internetes böngészőn keresztül működik, ezért a munkatársak és a vezetők bármikor, bárhonnan hozzáférnek az információkhoz.

.: 2 :.

testreszabhato

Testreszabhatóság?

A MultiREP értékesítés támogatási rendszer könnyen testre szabható, ezért az Önök speciális igényeinek mindenben megfeleltethetők.

.: 3 :.

egyszeruen

Csak egyszerűen!

A MultiREP értékesítés támogatási rendszer használata egyszerű, ezért az informatikailag kevésbé képzett munkatársak is jól elboldogulnak a kezelésével.

.: 4 :.

bovitsunk

Bővítsünk

A MultiREP értékesítés támogatási rendszer olcsón és gyorsan bővíthető, ezért az időközben felmerülő új elemzési és ellenőrzési igényeket hamar ki tudja szolgálni.

.: 5 :.

pontos

Percre pontosan

A MultiREP értékesítés támogatási rendszert a területi képviselők interneten keresztül folyamatosan tölthetik fel friss adatokkal, így minden jelentése a legfrissebb információkat tartalmazhatja.

Nyoma veszett...

Egy hétfő reggelen a vezetőség döbbenten vette tudomásul, hogy Kovács Tihamér eltűnt. Azonnal vésztanácskozást hívtak össze... Kíváncsi rá, mi történt az értékesítési igazgatóval?
Ismerje meg Kovács Tihamér történetét >>
English (United Kingdom)   Hungarian (formal)

Gyorslinkek

Ki az a Kovács Tihamér?
Ismerje meg Kovács Tihamért >>

Mit mond a beszerző az SFA-ról?
Kiválasztás egy profi szemével >>

Szeretne többet megtudni a MultiRep SFA-ról?
Tudjon meg többet a rendszerről >>

Egyedi megoldásra van szüksége? Kérdése van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot >>

Szavazás

Önnek mi a legfontosabb szempont az értékesítés támogatásában?
 

Működés közben

mukodes_kozben Ismerje meg a MultiRep SFA-t működés közben és győződjön meg saját szemével a rendszer képességeiről.
Kérje személyre szabott bemutatónkat >>


Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/www/sites/multirep.eu/doc/www/modules/mod_mainmenu/legacy.php on line 352